Regőczi István

Regőczi István (1915. október 5. – 2013. február 28.) római katolikus pap, címzetes prépost, „az Isten Vándora” – ahogyan egy paptársa nevezte.

Jelmondata: „Mindent a sasfiókákért, a sasfiókákat Istenért!”

Forrás: ÁBTL – I. – 3.1.9. – V-147432.
Forrás: ÁBTL – I. – 3.1.9. – V-147432.

Egy hivatás születése

Regőczi István a Somogy vármegyei Látrányban született. Édesanyja Szabó Ilona, édesapja Regőczi Ákos molnár, aki az I. világháború idején az olasz fronton teljesített szolgálatot. Szülei házasságának első gyümölcsei, Mária és Erzsébet, még gyermekként hunytak el a spanyolnáthában, 1918-ban. István édesanyjától hallott a boldoggá avatott Don Boscóról, és már fiatalon megfogalmazódott benne a vágy, hogy egyszer ő is a nehéz sorsú gyermekek pártfogójává váljon. Mint nehéz sorsú gyermek tízévesen, 1925-ben meghívást kapott Flandriába, ahol Poperinge településen, Richard Vervacke kanonoknál kapott szállást. Bár 1928-ban hazatért, 1933-ban gyalog újra útra kelt Belgium felé. A kanonok felkarolta, taníttatta Regőczit, aki szeminarista lett. Ezekben az években írta első könyvét (Ha Flandria visszahív), amelynek szerzői díjából házat vett édesanyjának Máriaremetén. 1943. március 28-án Belgiumban szentelték pappá. Hiába marasztalták, hazatért, hogy özvegyen maradt édesanyját támogassa és papi hivatását a háború sújtotta Magyarországon gyakorolhassa. Regőczi élete legszebb pillanatának azt tartotta, amikor első alkalommal adhatott papi áldást édesanyjának.

A kisváci Regőczi-kápolna
A kisváci Regőczi-kápolna

Diktatúrákkal dacoló embermentő

1943 tavaszán, Pestszenterzsébeten, a Dezső utcában egy romos épületben kezdte meg szolgálatát, itt alapította meg első hazai gyermekotthonát. A németek és a nyilasok elől bujkáló zsidó gyermekeknek és családoknak is menedéket biztosított.

„Az első „vadvirágaimat” Budapest nagy külvárosában és Csepelen szedtem össze. Az a romos ház, amelyet erre a célra megszereztem, szörnyű állapotban volt. Se ajtaja, se ablaka nem volt. A mennyezet lógott a ferdére csúszott tető alatt. (…) Egy öreg kőművessel kezdtem építkezni, mit sem törődve a légiriadókkal, melyeket sűrűn követtek bombázások. Azon az alapon, hogy nem érhet nagyobb vész, hiszen már egy tucat árva gyereket összeszedtem. (…) Két kisgyermeket: 8 éves fiúcskát és 6 éves húgocskáját egy lebombázott ház sarokszobájában találtam hangosan siránkozva: „Apuka, Anyuka!” Az apjuk holtan feküdt a romok alatt, édesanyjuk vérző sebekkel, eszméletlenül. Alig tudtam a kövek alól kihúzni. Csepelről két kis testvérkét hoztak, az anyjuk kórházban, az apjuk a fronton tűnt el. A legkisebb fiúcska – Pityunak becéztük – csak 10 hónapos volt. Hétéves a nővérkéje, másik testvére 4 lehetett. Szüleiket elsöpörte egy bombázás. Ez a kis Pityu jelentette a legtöbb gondot. Honnan lehet tejet szerezni egy körülzárt városban, melyet lőttek és bombáztak? A 3 éves Géza kis zsidó fiú volt. Szüleit a németek vitték el. Két nővérke, 5-6 évesek, mindig siránkozva várta szüleit, kik soha többé nem kerültek elő.”

Regőczi az árvái között - Forrás: ÁBTL – I. – 3.1.9. – V-147432.
Regőczi az árvái között - Forrás: ÁBTL – I. – 3.1.9. – V-147432.

Miután Pétery József püspök Vácra helyezte, megbízta azzal a feladattal, hogy Kisvácon templomot, egyházközséget létesítsen. 1945-ben a kisváci Rákóczi téren lévő óvoda üresen álló épületében kápolnát alakított ki, amely 1946. szeptember 8-ára készült el. 1947. március 25-én kezdték el a „Sasfiókák” nevű gyermekotthon felépítését, amely később több mint 300 hadiárva számára nyújtott menedéket. Prohászka Ottokár egyik karácsonyi elmélkedéséből vette a „sasfióka” elnevezést.

1949. augusztus 5-én az államhatalom a váci „sasfiókák árvagyermekotthonát” azonnali hatállyal megszüntette. Ezzel a katolikus intézményrendszer utolsó bástyája is kommunista uralom alá került Magyarországon. Az államosított váci árvaház 1954 elejéig korlátozott keretek között ugyan, de továbbra is működött. Regőczit 1949 októberének végén tartóztatták le és az Andrássy út 60. hírhedt pincéjének 7-es zárkájában tartották fogva huszonkilenc napig.

„Zárkámba nem vittek vissza. Egy nagyobb, teremszerű börtönbe vezettek be, mely tele volt rabokkal. Csodálkoztam. Persze rögtön körülvettek. Én bemutatkoztam: katolikus pap vagyok. A váci árvaházamból hoztak el. Egy magas, jó megjelenésű férfi bemutatkozott mint pesti ügyvéd. – Itt jó helyen van – mondta barátságosan –, akik ide kerülnek, már túl vannak a legrosszabb részen. A magánzárka után ez szanatórium. Innen már nem visznek kihallgatásra. Annak ügye lezárt, aki ide kerül, innen az internálótáborba vezet az út. (…) Ezek szerint a súlyos vád, a kémkedés alól felmentettek. Sokakkal megismerkedtem, akik kiöntötték előttem szívük minden búját, panaszát. Többeket meg is gyóntattam. Jóleső érzés volt itt a börtön mélyén lelkipásztori munkát végezni. Az emberekben megvolt a hajlandóság – egy-kettő kivételével –, még a rózsafüzér-imádságba is bekapcsolódtak. Itt az őrök se zavartak már bennünket. Bár politikai foglyok voltunk, de internálóba csak olyanok kerülhettek, akik ellen nem tudtak vádat emelni, csak egyelőre kikapcsolták őket a közéletből. Általában fél évre szokták internálni a nem megbízhatókat.”

Kistarcsára hurcolták, ahol négy éven át raboskodott bírósági ítélet nélkül. 1953. szeptember 16-án szabadult, azonban Vácról és Nagy-Budapest területéről is kitiltották. Ezt követően kinevezték Máriabesnyőre káplánnak. Idővel Pestszenterzsébeten újra árvaházat nyitott régi munkatársai segítségével, bár hivatalos működési engedélyt nem kapott rá.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc idején a váciak jelezték Regőczi atyának, hogy a „sasikat” visszavárják. Éppen november 4-én küldtek volna értük teherautót, amikor megérkezett a hír, hogy az országutat elzárták, így a váci gyermekotthon újjászervezése meghiúsult. 1957. március 10-én éjjel Regőczit ismét letartóztatták, s a budapesti Gyűjtőfogházba vitték. Aláírattattak vele egy papírt, amelyben kijelenti, hogy „nem fog semmiféle államellenes tevékenységben részt venni”, majd elengedték. Nem sokkal szabadulása után, Máriaremetén egy detektív megpróbálta beszervezni, azonban Regőczi atya ezt határozottan visszautasította. A fennmaradt állambiztonsági iratok szerint 1957. március 18-án a Belügyminisztérium II/5-c alosztálya ügynökként tekintett rá, akitől „Kurucz” fedőnéven vártak információkat „államellenes cselekményekről”. Mivel valójában semmilyen érdemi információt nem közölt, hasznavehetetlennek ítélték, titoktartási nyilatkozat aláírására kötelezték, és 1958. március 14-én megszakították vele a kapcsolatot.

Templom- és kápolnaépítő a kommunista keresztény­üldözések idején

1955-ben Aszódra helyezték. Elhatározta, hogy Aszód két filiájának, Domonynak és Domonyvölgynek saját templomot épít. Domonyban egy elhagyott raktár épületét még abban az évben átépítették kápolnává az általa patronált gyermekek és a helyi lakosok segítségével. 1957 második felében Nógrádverőcére, 1959-ben Szalkszentmártonra helyezték, ahol 1961-re az ottani düledező, agyagból épült szükségkápolna helyén új templomot épített a hívek felajánlásaiból és a gyülekezet hathatós segítségével.

A domonyi Jézus Szíve-templom
A domonyi Jézus Szíve-templom
A szalkszentmártoni Szent Márton-templom
A szalkszentmártoni Szent Márton-templom

1962. március 26-án ismét őrizetbe vették. A kihallgatások során főleg az ’56-os eseményekről, illetve belga kapcsolatairól faggatták, majd a Markó utcai fegyházba szállították. Három és fél hónapos vizsgálati fogság után került sor tárgyalására, amelyen felmentették. 1963-ban Örkénybe helyezték, ám nem feledkezett meg régi fogadalmáról, hogy Domonyvölgyben is kápolnát építsen. Mivel ehhez az Egyházügyi Hivatal külön engedélye kellett volna, amelynek beszerzésére ekkor semmi esélyt nem látott, társaival úgy döntött, víkendház építésére kérnek engedélyt.

1968 tavaszára készült el a domonyvölgyi „víkendház”, a beadott lapos tetős terv helyett magas, toronyszerű, meredek homlokzattal, amely miatt a hatóság pénzbírságot szabott ki Regőczire.

A bátor igehirdető

1968. augusztus 15-én mutathatta be Regőczi István a budavári Nagyboldogasszony templomban ezüst szentmiséjét. Ám a hitvalló pap elleni karhatalmi zaklatások tovább folytatódtak. Rövidesen kitiltották Budapestről, Domonyról, Aszódról, Máriabesnyőről, Domonyvölgyről, ráadásul eltiltották a misézéstől, az építkezéstől, még sasfiókáitól is. Időközben összegyűlt jegyzeteit eljuttatta egy paptársához, a flandriai Arnold atyához, aki sajtó alá rendezte, és Mi nem hallgathatunk címmel, 1969-ben megjelentette Belgiumban. Könyvének külföldi kiadásával újfent magára haragította az állambiztonság embereit, 1970. szeptember 9-én ismét letartóztatták:

„Körülnéztem. A börtön négy falát erősen világította meg egy reflektor fénye. Mennyi sok bejegyzés, kétségbeesett rabok telekarcolták a falakat. Ha ezek a falak tudnának beszélni! Lassan körbejártam, elkezdtem a keresztutat. Minden állomásnál egy kis keresztet rajzoltam a falra. Jézus Pilátus előtt. A megkötözött kezű Jézus. Munkácsy Krisztusa jutott eszembe, mely a kis Kútvölgyi kápolna egyetlen dísze. Vádolták, Ő hallgatott. //Én nem hallgathatok// – hiszen ez volt a könyvem címe, amiért most börtönbe kerültem. Melyik börtönben is vagyok? Ismeretlen hely. Voltam már az Andrássy út pincéjében, a Markóban, a Fő utcában és a gyűjtőben. Mi lesz a folytatás? De te, ártatlan Jézusom, hallgattál, mikor vádoltak. Adj erőt, hogy csak a Te ügyedért és az igazságért tudjak síkraszállni. Már hajnalodott. Behallatszott az utca lármája, amikor befejeztem a keresztutat.”

1971-ben illegális sajtótevékenység címén 22 hónap fegyházra ítélték. 1972 októberében, a hazánkba látogató Agostino Casaroli érsek tolmácsolta a magyar vezetésnek a Szentszék kérését, hogy gyakoroljanak kegyelmet 3 börtönben sínylődő pap, köztük Regőczi István ügyében. Ennek köszönhetően Regőczi büntetését harmadolták, így 1972. december 16-án szabadult.

A Kútvölgyi Engesztelő Mária-kápolna kialakítása mellett létrehozta a Táborhegy-zarándokházat is, amelyben Mindszenty-emlékszobát is berendezett.

A szalkszentmártoni Szent Márton-templom

Krisztusi alázattal

1989. december 8-án, a Fővárosi Gyermekvédő Otthon Aga utcai épületében, állami jóváhagyással egy kis kápolnát rendezhetett be a 150 állami gondozott fiatal és nevelőik számára, amelyet Várszegi Asztrik püspök szentelt fel.

Bár fáradhatatlanul szolgálta Teremtőjét, két nagy templomépítő terve is maradt, amelyeket életében nem sikerült valóra váltania: a Normafánál, a Szent Anna réten a Világ Királynője Engesztelő Kápolna létrehozása, valamint a Városliget szélén állt Regnum Marianum templom újjáépítése.

1992 és 2002 között rendszeresen teljesített börtönpasztorációs szolgálatot a Váci Fegyház és Börtön falai között. A fogva tartottakat „kedves rabtársaimnak, rabtestvéreimnek” szólította. A Megváltót mindig „az Édes Jézus”-nak nevezte. Szentmiséinek végén e szavakkal bocsátotta útjukra a híveket: „Küldetéstek van! Menjetek békével!”

Regőczi atya életének 98. évében hunyt el, a Kútvölgyi Engesztelő Mária-kápolna mellé temették.


Az idézetek forrásai:
www.ppek.hu/konyvek/Regoczi_­Istvan_­Az_Isten_­vandora_1.pdf

Elismerései

  • 1992. augusztus 20-án Vác díszpolgára lett.
  • 2009-ben Magyar Örökség díjban részesült, illetve a XII. kerület díszpolgára lett.
  • 2010-ben Parma Fidei – A hit pajzsa díjat kapott.
  • 2017. május 24-én embermentő tevékenységéért a Jad Vasemtől megkapta a Világ Igaza címet.
  • A Fővárosi Közgyűlés 2019. március 27-én egyhangú döntéssel Regőczi István térré nevezte át a Kútvölgyi Engesztelő Mária-kápolna mellett kialakított teret.

Művei

  • Ha Flandria visszahív. 1939. (magyarul és flamandul)
  • Karácsonyi ágak. 1943. (magyarul és flamandul) (új kiad. Bp., 1996)
  • Az én sasfiókáim. 1948. (magyarul és flamandul)
  • Sasfiókák viharban. É.n.
  • Mi nem hallgathatunk. 1969. (flamandul: Brugge, 1969)
  • Az Isten vándora. Önéletrajz. 1972. (magyarul és flamandul)
  • Isten vándora II. 1975.
  • A szárnyaló sasok. 1975. (Az én sasfiókáim, Sasfiókák viharban együtt; franciául: Paris, 1992)
  • Az Isten vándora I. Békés, 1988.
  • Filioli. Evangéliumi elbeszélések. Budapest, 1997.
  • Keresztút. Mindszenty József bíboros hercegprímás atyánk emlékére. Szeged, 1997.
  • Az élet kenyere. Szentáldozás utáni hálaadás az év minden napjára. Budapest, 1998.
  • Pio Atya kilenced. Budapest, 1998.
  • Isten vándora III. A vízimalomtól a Kútvölgyi Engesztelő Mária-kápolnáig. 2000.
  • Isten vándora a szeretetről. Budapest, 2001.
  • Elmélkedések a Hétfájdalmú Szűzanyáról. 2001.
  • A Kútvölgyi Engesztelő Mária-kápolna története. 2001.
  • Mária, segíts szabadulni! Kilenced Fogolykiváltó Boldogasszony tiszteletére. Budapest, 2002.
  • Világítótorony. 250 éves a Kútvölgyi Engesztelő Mária-kápolna Budán. Budapest, 2002.
  • Máriával mindennap Ádventtől Pünkösdig. 2002.
  • Ének a vízimalomról. Budapest, 2003.
  • Mindennap Máriával. Budapest, 2003. s.k.xx